Fendpoll® méhetető
A Fendpoll® méhetető fő előnyei:
- A belső itatás alkalmazásával a család akár 20-30%-kal erősebb lehet.
- Kevesebb kijáróméh pusztul el ivóvizet keresve.
- Nyáron folyamatos serkentést tesz lehetővé.
- Kevesebb munkával nagyobb haszon érhető el.
- Aszályos, hordástalan időben napközben is alkalmazható.
- Rablás nem lép fel.
Előnyei részletesebben:
1. Rendkívül hasznos, hogy egyedülálló módon a Fendpoll® méhetetővel egyszerre lehet etetni és itatni a méheket. A feljárón átjutva a méhek két irányba mehetnek. Egyik irányba a szirupos itatóvályúhoz férnek, amelynek mérete lehetővé teszi, hogy a méhek nem fulladnak bele, egyúttal fala megfelelően érdes, hogy azon könnyen tudjanak közlekedni. A másik irányban az etetőtálca van, ebbe lepényt, gyógyászati készítményt vagy akár kristálycukrot is lehet helyezni.
2. Az méhetetőben beadott takarmányt a méhek melegen tudják tartani, mivel az a fürt fölött van.
3. Más itatókhoz képest elhelyezése a méhek számára optimális, mivel számukra könnyen elérhető hűvös időben is, ellentétben például a külső itatókkal. A fészek lehűlése nélkül újra lehet tölteni.
4. Az itatóvályú mérete olyan, hogy az etetőből a szirupot a méhek több nap alatt tudják csak elfogyasztani, ezáltal FOLYAMATOS SERKENTÉST TESZ LEHETŐVÉ, viszonylag kevés munkaerő-ráfordítással. Ez a nyáron hordástalan időben a méhanyák petéző hajlamának fenntartása miatt elengedhetetlen.
5. Napközben, és nyáron, akár hordástalan időben is fel lehet tölteni. A tökéletesen illeszkedő zárófedelek megakadályozzák a szirup párolgását, és így a kutatást. Csendes rablás nem lép fel, mivel a család az etető feljáróját könnyen meg tudja védeni, ugyanakkor annyi szirupot hord le amennyit feltétlenül le tud takarni, és meg tud védeni. A szirup nem párolog el, és ezért nem sűrűsödik be. A hangyák nehezen férnek az élelemhez.
6. Télen is a kaptárban hagyható. Ilyenkor az egyik fedelet kissé megemelve a kaptár szellőzése is biztosítható. Tavasszal a cukorlepény a takarás megbontása nélkül egyszerűen behelyezhető.
7. Könnyen kontrollálható az élelem fogyása és a család viselkedése, mivel a teteje átlátszó.
8. Egyszerűen tisztítható, és a faetetőkkel ellentétben megbízhatóan fertőtleníthető.
9. Jól szigetelt.
10. Könnyű, súlya az átlagos tálcás faetetőknek fele, harmada. Időtálló, nem igényel különösebb karbantartást. Egymásra pakolható, egymásba süllyeszthető.
A Fendpoll® méhetető alkalmazása:
1. Behelyezése előtt a kaptárakat megfelelően szintbe kell állítani úgy, hogy két-három millimétert előre lejtsenek!
2. A méhetető alá fóliatakarást kell helyezni, amelynek az összes keretet felülről teljesen takarnia kell.
3. A méhetető feljárójának megfelelően nyílást kell vágni a takaró fóliára.
4. A méhetető fedelei egy irányból könnyen nyithatók oly módon, hogy a fedél alá a kaptárvas rövidebbik részével benyúlunk emelő hatást gyakorolva, ezzel egyidejűleg a fedelet enyhén megnyomjuk.
5. A méhetetőt felülről érdemes hőszigetelő anyaggal takarni, főként a méhészeti szezon kezdetén.
6. A méhetetőt az erős napsugárzástól és a túlzott mechanikai behatásoktól óvni kell. Anyaga magas minőségű fröccsöntött polimer.